Angyalföld-Pest mostoha gyermeke

Budapest angyalföld

Angyalföld-Pest mostoha gyermeke.
Ha nem akarod elolvasni, inkább csak meghallgatnád, indítsd el a fenti lejátszót!

Korábbi cikkemben írtam róla, hogy a fővárosi ingatlanárak, különös tekintettel a belvárosra, rohamos mértékben csökkenni látszanak. Ez egy viszonylag friss információ, hiszen eddig kizárólag emelkedést láttunk, az egész ország területén, nem csak a fővárosban.

Angyalföld

Amin most megakadt a figyelmem, az egy olyan régió, ami nekem – nem csak a neve miatt – mindig közel állt a szívemhez. Ez a fővárosi terület nem más, mint Angyalföld- a XIII. kerület.

Angyalföldön még a fővárosi viszonylathoz képest is rohamosan mérséklődik azok száma, akik érdeklődést mutatnának az ott lévő ingatlanok iránt. Tehát nem úgy tűnik, mintha bárki is szeretne ott lakást venni, befektetni, vagy esetleg letelepedni. Egyébként is érdekes volt a pár hónappal visszamenőleg látott ingatlanforgalom ebben a kerületben, mert már tavasszal sem volt épp pörgősnek mondható az itteni piac, a vásárlók száma vészesen visszaesett. Ezzel igazából az a legnagyobb „baj”, hogy Angyalföldön az eladó lakások száma nagyon magas. Mégsem látni érdeklődést, miközben a lakásbérlések – érdekes mód – továbbra is népszerűek ebben a régióban.

Én mindig azt gondoltam, hogy a XIII. kerületben sosem lesz gond az ingatlanértékesítéssel, hiszen az emberek szeretik (legalább is ezt látom) Angyalföldet. Nem beszélve arról, hogy folyamatosan fejlődik. A közlekedés kiemelkedően jó, infrastrukturális szempontból a kerület szintén kiváló. Számos bevásárlóközpont van a környéken, még a metró is végighalad a kerületen teljes hosszban.

Itt olyan ingatlanok is megtalálhatóak, ahol kisebb a lakások száma, melyet általában kedvelnek az emberek, mert közvetlenebb a közösség. De fellelhető az ingatlanok piacán nem egy hatalmas lakópark is.

Kertváros

Azután sokszor sétáltam a kertvárosi részen is, ahol rengeteg sorház van, szerintem nagyon szép és nyugodt környék. Noha itt ritkán adnak el házat, azért akad néha egy-egy. Ezekre úgy látom nagyobb a kereslet, hiszen pillanat alatt elkelnek. A többi részen viszont, egymást érik az eladó ingatlanok.

Csak úgy, mint a főváros egyéb részein, ahol ugyan nem ennyire stagnál a piac, de az árak szemlátomást csökkentek, főleg a belvárosi részen.

A használt lakások piacán a túlárazottság és a kereslet nélküliség uralkodott az utóbbi hónapokban, de szemlátomást változik a helyzet. Az eladók kezdik felfogni végre, hogy horribilis összegekért hirdethetik ugyan az ingatlanokat, de azt évekig nem fogja még csak megnézni sem senki.

Vannak olyan lakások, természetesen panelházakban (!) melyeket horror négyzetméter áron kínálnak. Én azt gondoltam, hogy azzal azért mindenki tisztában van, aki egy kicsit is járatos ingatlanárakban, hogy reális m2 ára egy ilyen lakásnak még az egymilliót sem éri el. De, ha igen, semmiképp nem haladja meg. (De nem….nincsenek tisztában vele, vagy egyszerűen nem érdekli őket.) Sokan úgy vannak vele, hogy árulják akár öt évig is, hátha lesz olyan, (….) aki majd megveszi. Kérdés, kinek éri ez meg, ha az amortizációt és a lakás rendes havi költségeit is számításba vesszük lakatlanul.

Új építésű

Vannak új építésű lakások is, melyek négyzetméter ára már hétszázötvenezer forinttól elérhető, aztán határ majdnem a csillagos ég, ha számításba vesszük a négy és félmilliós négyzetméter árakat is. Lehet válogatni, mert rengeteg új lakás vár gazdára. Befektetésnek sem rossz, hiszen a XIII. kerület még mindig híres a sok bérlőről, és nem csappan szinte semmit a kereslet a kiadó lakások iránt.

Angyalföld – eladni nem tudom – kiadni viszont érdemes.

Persze lehet, hogy akkor a diákoknak a fejenkénti százezer forintos bérleti díjat, talán le kellene csökkenteni egy picivel legalább, hogy akik valóban ide szeretnének költözni a suli alatt, meg is tudják fizetni a lakhatást. Tán, erre is rájövünk egyszer.

Hajrá, töltsük meg élettel ezt a kedves részét Budapestnek!

Mészáros Ferenc
ingatlan és eszköz szakértő

Tetszett? Hasznos volt? Kérlek, ne feledd el megosztani másokkal, és használd az alábbi közösségi megosztás gombokat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük