Forgácsolási eljárások

forgácsolási eljárások, gép

Forgácsolási eljárások
Ha nem akarod elolvasni, inkább csak meghallgatnád, indítsd el a fenti lejátszót!

Korábban írtam a forgácsolás fogalmáról, most pedig nézzük, melyek a forgácsolás fajtái

A megmunkálás szempontjából forgácsolás tekintetében megkülönböztetjük a műveleteket:

Melyek ezek a forgácsolási eljárások?

 – esztergálás

 – marás

 – köszörülés

 – fúrás

– gyalulás

 – illetve vésés

Nézzük meg pár szóban, mit is jelentenek ezek a fogalmak a gyakorlatban:

  • Az esztergálás úgynevezett forgástestekhez kapcsolódó eljárás. Itt a munkadarabok általában tárcsák, tengelyek, hüvelyek – alakjukat tekintve. Az esztergálás során a forgácsoló mozgást maga a munkadarab végzi, a szerszám pedig előtoló mozgást hajt végre. A végtermék minőségének szempontjából az esztergálás lehet simítás, fél simítás, vagy nagyolás.
  • Marás során sík és meghatározott alakos felületeket kívánunk készíteni. Pontosabb eljárás, mint például a gyalulás és előnye azzal szemben még az, hogy bonyolultabb alakú termékek előállítására is alkalmas. Több féle marógépet különböztetünk meg úgy, mint konzolos, másoló, sík, fogazó, stb, illetve ide sorolandók a CNC marógépek.
  • A köszörülés során szabálytalan geometriájú szerszámmal forgácsolunk, és itt mindig maga a szerszám végzi a mozgást, ez a szerszám pedig az úgynevezett köszörűkorong. Köszörülés során rendkívül nagy pontosságú, meglehetősen sima felületeket vagyunk képesek létrehozni. Ezért szoktuk nagyrészt befejező műveleteknél alkalmazni, noha alkalmas természetesen nagyolásra is.
  • A fúrás során tömör anyagba készítünk furatot. Ennél az eljárásnál a szerszám és a munkadarab is végezheti a mozgást.
  • Gyaluláskor egyélű szerszámmal dolgozunk, a forgácsolást főmozgással és mellékmozgással végezzük, kizárólag síkfelületek megmunkálásakor.
  • Vésés során szintén egyélű szerszámmal, egyyenes vonalú, váltakozó irányú mozgással végezzük a forgácsolást. A gyaluláshoz hasonló, rokon eljárás, mindössze annyi eltéréssel, hogy véséssel a belül lévő üregekben lévő egyéb alakzatok megmunkálása is elvégezhető.

Ha Önnek bármilyen típusú forgácsoló gépe van, keresse meg cégemet. Mikor lehet az értékbecslésre szüksége: adásvételénél, bérbeadásánál, lízingelésénél, apportálásuknál cégek egyesülésénél, szétválásánál, cégek felszámolásánál, cég eszközeinek, könyv szerinti értéken történő nyilvántartásánál, (értékhelyesbítés) pályázatoknál, hitelfelvételnél, illetve egyéb esetekben. Az értékbecslést megrendelheti, vagy árajánlatot kérhet a https://muszaki-ertekbecsles.hu/muszaki-ertekbecsles/ oldalamon.

Mészáros Ferenc
ingatlan és eszköz szakértő

Tetszett? Hasznos volt? Kérlek, ne feledd el megosztani másokkal, és használd az alábbi közösségi megosztás gombokat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük