Gyors ház, könnyű ház
Ha nem akarod elolvasni, inkább csak meghallgatnád, indítsd el a fenti lejátszót!
Rendkívül korszerűek és valóban rövid idő alatt teszi lehetővé a „felépülést”. Gyors és még a fenntartási költsége is nagyon kedvező.
Benne voltunk nyakig a nyárban, sőt lassan végére is értünk.
Ősszel már nem, vagy csak nagyon kevesen fognak bele ingatlan felújításba, pláne nem építkezésbe. Pedig van olyan megoldás – ha megvan a döntés – mellyel már idén beköltözhetünk vadonatúj otthonunkba, amennyiben pár héten belül nekikezdünk.
A Karácsonyt például már egészen biztosan saját házunkban tölthetjük, de tán még arra is van esélyünk, hogy füvet nyírjunk idén?
Nos, igen, valóban elképzelhető! Gyors ház, könnyű ház: Ha könnyű szerkezetes házat választunk otthonunknak. Túlzás nélkül állíthatom, hogy ezek az ingatlanok már egyáltalán nem számítanak újdonságnak. Rengeteg mérnök, kivitelező alapított céget a piac kiszolgálására.
Gyors, stressz mentes, és igazán kiváló minőségű házak, ráadásul az áruk is igen kedvező.
Az a tény is vitathatatlan, hogy a könnyűszerkezetes házak rendkívül korszerűek és valóban nagyon rövid idő alatt teszi lehetővé a „felépülést”. Amellett, hogy gyors ház még a fenntartási költsége is nagyon kedvező és kivitelezésében meglehetősen tetszetős.
Szakcégek
Az erre az irányra szakosodott cégek, vállalkozások nagy százalékban ingyenes árajánlatot bocsájtanak a rendelkezésünkre megrendelés előtt. Az ajánlatban az építőanyag mennyiségét és minőségét is láthatjuk, illetve fajtáját is, mely a minőség szempontjából nagyon fontos. Így tehát jól látható lesz a külön lebontásban is kérhető, végleges ár. Azért írom, hogy végleges, mert itt már nem lehetnek rejtett költségek. Az annyi, annyi is lesz, amennyi. Ez a tény nagyon sokaknak adhat megnyugvást, hiszen hallunk ordenális árbéli különbségekről, mely a megrendelés kori, illetve az elkészült ház tényleges ára között szokott megjelenni.
Ami szintén nem elhanyagolható, hogy a kivitelező cégek legtöbbje a tőlük megrendelt építőanyagokat azon nyomban, közvetlenül a mi nevünkre íratja. Tehát így elkerülhető, hogy rárakódjanak azok a bizonyos „egyéb költségek”, melyekkel szintén elég gyakran találkozik a megrendelő. Ilyen lehet például a közvetítői haszon, és nyilván a járulékos költségek.
Néhány cég, mely gyors házakra specializálódott, arra is lehetőséget ad, hogy a megrendelő maga átvállalhat egyes munkálatokat, méghozzá tetszése szerint. Ha ideje és elképzelése engedi, akkor a maga által megbízott szakemberrel is elvégeztethet munkafolyamatokat. Ilyen esetben néhány kivitelező cég még díjmentes szak tanácsadással is segíti a megrendelőt.
Megoldások
Könnyűszerkezetes gyors ház többféle is lehet. Van fémszerkezetes és favázas kivitel, illetve úgynevezett nagy paneles megoldás is.
Ami talán a legnépszerűbb, az a faszerkezet. Itt a borítás mindig OSB. lappal történik, mely persze különböző vastagságú lehet, majd ezután kerül rá a hőszigetelést növelő réteg kívülre. Belül pedig párazáró fóliával borítják, s ezután már mehet is a gipszkartonozás (nagyrészt két rétegben). Maga a falszerkezet általában üveggyapot szigeteléssel van megoldva.
Természetesen ezek a házak is rendelkeznek minden olyan műszaki engedéllyel, ami szükséges, s méretük, formájuk szabadon választható. A tervezésben is segítségünkre lesznek, alaprajzokkal és megvalósulási tervekkel is segítenek megvalósítani elképzeléseinket. Ahol a határ a csillagos ég, maximum pénztárcánk szab határt vágyainknak.
Természetesen eladáskor a kész házas ingatlan értékét is meglehet becsülni.
Mészáros Ferenc
ingatlan és eszköz szakértő