Nyílt piaci érték számításának módszerei, értékbecslés kártérítés esetén. Második rész.
Ha nem akarod elolvasni, inkább csak meghallgatnád, indítsd el ezt a lejátszót!
Folytatom a piaci értékelés kiszámítását.
III. Hogyan határozható meg a nyílt piaci érték
Nyílt piaci értéket körültekintően kell értékelni, vizsgálni, feltételezve, hogy az ingatlanért felajánlott kártérítés tisztességtelen.
A nagyvárosokban ez könnyen elvégeztethető a különböző értékbecslő cégek bősége miatt.
A kisvárosokban, vidéki falvakban azonban ez problémát jelenthet.
Szerencsére ma az internetnek köszönhetően a távolságok már nem akadályok.
Ez vonatkozik az ingatlanokkal kapcsolatos jogi szolgáltatásokra is.
Válasszon ki egy értékbecslő céget
Ha egy nagyvárosban él, akkor a választási lehetőség nagyon széles lehet. Mivel több tucat értékbecslő cég és független értékelő, készen áll az ingatlan piaci értékének felmérésére, egy ésszerű díjazásért.
A választásnak azonban a következő kritériumok alapján kell irányulnia:
– az értékelő cégnek ismertnek és bizonyítottnak kell lennie;
– az értékeléshez való jogára, valamennyi engedélynek rendelkezésére kell állnia;
– jó, ha az adott cégre barátaitól és ismerőseitől pozitív visszajelzéseket kap;
– nézze meg, hogy van e referenciája az adott ingatlan típusra.
Kérjen konzultációt
Ha talál egy olyan értékbecslő céget, amely megfelel az összes követelménynek, akkor mielőtt megállapodást kötne, konzultáljon. Ez a szolgáltatás általában ingyenes. Ismertesse a helyzetet a szakértőnek, és adjon egy leírást az ingatlanáról, és annak tulajdonságairól.
Már ebben a szakaszban sok értékbecslő megközelítheti az árat, melyből arra a következtetésre juthat, hogy az értékbecslő megfelelő. Egy konzultáción már kiderülhet, hogy a becsült nyílt piaci érték, nem túl sokban különbözik a kártalanító által kínált ártól, és ekkor megéri-e az értékbecslés költsége?
Szerződést kötünk
Ha az értékbecslés előnye nyilvánvaló, akkor kössön szerződést. Ugyanakkor figyeljen a szolgáltatás idejére. Ha ez túl hosszú, és Önnek hamarabb van rá szüksége, inkább válasszon egy másik céget.
Díj megfizetése
A szerződés megkötését követően a szolgáltatások díjának megfizetése szükséges. Ezt bármilyen módon, de minden esetben számla ellenében tegye meg.
Lehet, hogy szükség lesz rá, ha a jövőben bármilyen fizetési vita felmerülne.
Dokumentumok
Bármilyen típusú piaci érték felméréséhez nemcsak szakember helyszíni szemle megtartása szükséges, hanem néhány dokumentum is:
Szükséges dokumentumok:
– az ingatlan tulajdonos dokumentumai;
– az ingatlan tulajdoni lapját is be kell szereznie;
– ha telkes ingatlan, a térképmásolat is be kell szereznie;
– társas háznál az ingatlan társas házi alapító okiratára is szükség van;
– az ingatlan felépítményének méretezett alaprajza is szükséges;
– az ingatlan típusának és az értékbecslés céljának megfelelő dokumentum szükséges.
6. Az értékelés elkészítésére várás
Mivel a szakmai értékbecslés magában foglal egy helyszíni szemlét, ezért időbe telik az eljárás befejezése. Leggyakrabban néhány nap. Mindenesetre meg kell várni, amíg az ingatlan nyílt piaci érték megállapítása megtörténik.
7 Az eredmény: nyílt piaci érték
Az értékbecslés eredménye jogilag kötelező érvényű és szükség esetén bíróság előtt is helytállónak kell lennie. Ne feledje azonban, hogy a piaci értékbecslés eredményeinek érvényessége 3-6 hónap. Ez nem meglepő, mert ez idő alatt a piaci helyzet drámaian megváltozhat.
IV. Kivel végeztesse el a nyílt piaci érték számítást
Az értékelő piacon több száz értékbecslő cég működik. Ezeknek a cégeknek engedélyük van, és a munkavállalóik, vagy az alvállalkozóik is megfelelő képesítéssel rendelkeznek.
A Rétköz Vagyonértékelő Kft megfelel minden az ingatlanokkal, és egyéb tárgyi eszközökkel, szakértői és értékelő tevékenységekkel kapcsolatos előírásnak.
Az értékbecslési szerződés megkötése előtt kérem, tájékozódjon weboldalainkon.
V. Hogyan lehet költséget megtakarítani
Általánosságban elmondható, az ingatlanértékelés igen költséges feladat, ha több ingatlant, tárgyi eszközt szeretne értékeltetni. Vannak azonban lehetőségek a költségek csökkentésére.
Íme, néhány tipp, mely segít csökkenteni költségeit anélkül, hogy veszélyeztetné az elvégzett munka minőségét.
– Előre végeztesse el az értékbecslést
Az értékbecslési munka meglehetősen hosszú folyamat, de szükség esetén rövidíthető, pl. az értékbecslő munkaidejének növelésével. Nyilvánvaló, hogy a sürgős értékelés mindig drágább. Ezért rendeljen időben, hogy ne fizessen sürgősségi felárat.
– Válasszon értékelő céget az ingatlan közelében.
A végső díjban az értékbecslő cég minden esetben meghatározza a posta költségeket, a kiszállási költségeket, akár szállodai díjat is. Ennek elkerülése érdekében próbáljon kiválasztani olyan értékbecslő céget, melyik az értékelés tárgyát képező ingatlan közelében található.
– Használja ki az értékbecslő cégek ingyenes szolgáltatásait
Egyes értékbecslő cégek aktívan ingyenes szolgáltatásokat kínálnak promóciós célokra, mint például ingyenes kiszállás, ingyenes tanácsadás. Ne habozzon igénybe venni a cég ingyenes szolgáltatásait, és a cég kiválasztásakor használja ki ezt a lehetőséget.
VI. Tanulság
Miután megértette, hogy a nyílt piaci érték megállapítás hogyan készül, és hol tudja megrendelni, ez önbizalmat ad Önnek az adott ingatlan árával kapcsolatos vitákban. Mert szükség esetén támaszkodhat erre a szolgáltatásra.
Mészáros Ferenc
ingatlan és eszköz szakértő