Tárgyi eszköz értékbecslés

targyi-eszkozok

Tárgyi eszköz értékbecslés
Ha nem akarod elolvasni, inkább csak meghallgatnád, indítsd el a fenti lejátszót! 

Mik is ezek a tárgyi eszközök és hogyan jelentkezhetnek a mérlegben?

Kérdezhetnék és ez miért fontos egy vagyonértékelőnek?

Fontos, mert a tárgyi eszköz értékbecslés szakértését végezzük és az alapfogalmakkal tisztában kell lenni.

Ebben az írásomban segítséget szeretnék nyújtani azoknak, akik nincsenek tisztában teljesen a tárgyi eszközök fogalmával.

Azzal a rejtett szándékkal, és bízva abban, hogy a felsorolásomban megtalálják, amit keresnek, s érthető, ám egyértelmű hozzájárulást kaphatnak a fogalmakat tekintve

Természetesen komolyabb részletezés nélkül, hiszen szakmám nem a könyvelés – ám mégis átfogóan pontokba szedtem azokat a tárgyi eszközöket, melyek a mérlegben jelentkezhetnek, s melyekkel fontos tisztában lennünk:

Nézzük akkor néhány pontban a tárgyi eszközök fajtáit:

  • Ingatlanok,

    Ingatlanok, és hozzá kapcsolódóan a vagyoni értékű jogok (pl. föld, és azok az anyagi eszközök, melyeket a földdel kapcsolatban létesítenek, építmény, esetleg ültetvény, illetve földhasználati jog, vagy épp haszonélvezeti-bérleti jog, stb.)

  • Műszaki gépek,

    Műszaki gépek, járművek, berendezések, melyek a vállalkozást közvetlenül szolgálják

  • Tárgyi eszközök,

    Tárgyi eszközök, továbbá a szintén a vállalkozást szolgáló egyéb felszerelések, berendezések vagy járművek. Ilyen lehet például egy autó, mely egy utas szállító cég (taxi) tulajdonában van, vagy a könyvelőirodában beüzemelt számítógépek, melyek a kontírozó munkatársaknak a napi feladataik ellátásához elengedhetetlenek.

  • Tenyészállatok,

    Tenyészállatok – jelesül azok az állatok, melyek a tartás során furcsa szóhasználattal, de terméket termelnek, mely róluk leválasztható (pl. szarvasmarha a fejés során tejet ad). Így ez a termék- jelesül most a tej – az állatok tartási költségeit biztosítja –hiszen amikor a terméket értékesítik, akkor ebből bevétel származik.

  • Beruházások,

    Beruházások –a számvitelben alap rendszer, hogy bármilyen tárgyi eszközt is szerez be a cég, azt először mindig beruházásként tünteti fel. A még használatba nem vett eszköz tehát először mindig beruházás. Ez után a tárgyi eszköz valamennyi költségét, amely a beszerzésével kapcsolatos, beruházásként halmozunk, s később a használatba vételnél az összes addig felmerült költség átvezetésre kerül valóban a tárgyi eszközökhöz. Még akkor is így járunk el, ha már akkor használatba vettük az eszközt, amikor megvásároltuk.

Tárgyi eszköz értékbecslés:

Cégünk a fent felsorolt ingatlanok, műszaki eszközök, tárgyi eszközök, tenyészállatok és beruházások értékbecslését is elvégi.

Mészáros Ferenc
ingatlan és eszköz szakértő 

Tetszett? Hasznos volt? Kérlek, ne feledd el megosztani másokkal, és használd az alábbi közösségi megosztás gombokat!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük